A Szabolcs Utcai Kórház (Országos Gyógyintézeti Központ) története
A kórház jogelődje a Pesti Izraelita Kórház a Gyár utcában ( ma Jókai utcában) elhelyezkedő Zsidókórház, a Nagykörút a milleneumi építkezések miatt megszűnő épülete helyett a Pesti Izraelita Hitközség tervpályázata és a zsidóság adományai alapján neobarokk stílusban épült az Osztrák-Magyar Monarchia elismert építésze, Freud Vilmos tervei alapján.
Az eredeti épület, mely 5 pavilonból állt, a déli oldalon az Aréna út (ma Dózsa György út) keleti oldalról a Szabolcs utca, míg nyugati oldalról az Osztrák-Magyar államvasutak sínpályája (jelenleg Vágány utca) övezte, míg északi oldalról egy kertészet határolta. A Kórház indulásakor szemészeti, sebészeti belgyógyászati és gyerekgyógyászati fekvőbeteg osztályokból igazgatási helységekből, központi laboratóriumból és ambuláns rendelőkből állt. ). Már a századfordulón korszerűsítették a Laboratóriumot, megalakult az önálló Röntgen Osztály, ahova hazánkban elsőként telepítettek röntgen és az osztály felszereltsége az európai legmagasabb színvonalat képviselte. 1905-ben kezdte meg a Nőgyógyászati Osztály, majd a kórház 1910-ben Weiss Manfréd alapítványa szerint nőgyógyászati pavilonnal bővült, ennek neve Weiss Alice Gyermekágyas Otthon volt. 1925-ben a Vágány utcai oldalon nyílt meg, a szintén alapítványi eredetű járóbeteg klinika. 1930-ban Lévy Lajos és Somló Ernő kezdeményezésére a kórházban bevezetett EKG rendeléssel megindult a hazai első Szívvizsgáló Intézet. Az 1920-1944 között a kórház Budapest egyik legrangosabb intézménye volt, a pesti polgárság, és egyben a szegények ellátása vallás és felekezeti hovatartozás nélkül történt, írásos adat szerint a betegek mintegy fele nem izraelita hovatartozású volt.
A kórház első igazgatója Stiller Bertalan belgyógyász professzor, a kor kiemelkedő egyénisége, akit 1912-ben a szintén belgyógyász, Korányi Frigyes tanítvány Benedikt Henrik, majd a sokoldalú humanista és széles körben ismert klinikus Lévy Lajos, majd a pesti sebészet egy kiemelkedő alakja Molnár Béla követett a kórházigazgatói poszton. Itt jegyezzük meg, hogy a II Világháború alatti vészkorszakban (1944 szeptember – 1945 május) a Zsidó Kórház a Wesselényi utcai Szükségkórházban működött. A kórház falai között kezdettől fogva számos hazai és nemzetközi hírű tudós orvos dolgozott, így az említetteken kívül Beck Samu, Weisz Ármin, Gottségen György, Julesz Miklós, Schwarczmann Pál, Strausz Imre, Trencsényi Tibor, Wittmann István, Ónódi Adolf, Báron Jónás, Alapi Henrik.
A II Világháborút követően, a korábban a zsidótörvények miatt egyetemi katedrához nem jutó intézmény 1954-ben Orvostovábbképző Intézet rangra emelkedett, és fő oktatási feladata az orvostovábbképzés lett. Ebben az időszakban került az intézetbe Brooser Gábor , Magyar Imre , Mosonyi László, Pálos Á. László, Böszörményi Miklós, Littmann Imre, Miskolczy Dezső, majd a későbbi fejlesztések során Hollán Zsuzsa, Pásztor Emil, Eckhardt Sándor, Kulka Frigyes ,Tariska István, Gáti István, Riskó Tibor, Erdélyi Mihály, Petrányi Gyöző, Magasi Péter, Surján László professzor, és még számos kiemelkedő képességű orvos.
1973-ban az Orvostovábbkéző Intézet egyetemi rangot kapott, első rektora Farádi László, majd a funkcióban őt követte Endrőczi Elemér élettanász és Brooser Gábor szemész és Z. Szabó László fül-orr-gégész professzor. Az intézet 1986-ban Orvostovábbképző Egyetemmé, 1993-ban Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemmé vált, majd 2000 január 1.-én beolvadt a Semmelweis Egyetembe, amelyben Egészségtudományi és Főiskolai Karként funkcionált tovább. 2001-ben a korábbi Egészségtudományi Kar kormányhatározat alapján megszűnt, neve Országos Gyógyintézeti Központ lett; 2007 augusztus 1.-vel a Központi Honvéd Kórház, MÁV Kórház és Belügyminisztérium Központi Kórházával egyesült, kialakult az Állami Egészségügyi Központ, mely betegellátási, oktatási és tudományos szempontból is magába foglalja a korábbi „Szabolcs Utcai Kórház” szellemi örökségét és európai szintű betegellátási hagyományait.
